Forksi alkonyat - 4. fejezet

Kedves egybegyűltek! Előreláthatólag hetente lesz frissítés, remélem, hogy az ihletmanó is beleegyezik, és persze a visszajelzések is ösztönző értékűek ;D. Remélem, még egyben van az oldalatok! Jó olvasást!

Jenny

4. fejezet

Váratlan kopogás zavarta meg a csendet.

- El is felejtettem mondani, rendeltem reggelit. – Kinyitotta az ajtót, és egy pincér betolta a zsúrkocsit. Rob adott némi borravalót, és felemelte az ételt takaró fedelet. Élvezettel szimatolt az ínycsiklandozó ennivalóba. - Ez nagyon jónak tűnik.

Főtt tojás, saláta, különböző sajtok, és pirítós sorakozott művészi rendbe rakva, egy hatalmas tálon. Szedtem belőle mindkettőnknek, és jóízűen falatoztunk.

- Mit szólnál, ha sétálnánk egyet? – vetette fel az ötletet.

- Rendben, csak kipakolom a bőröndöket, hogy ne gyűrődjenek nagyon össze a ruhák. Addig, ha gondolod, menj előre. Ha végeztem, utánad megyek.

- Rendben, de siess. – Adott egy puszit, és miután kilépett az ajtón, vad pakolásba kezdtem, hogy mielőbb végezzek.

Az ablakhoz léptem, hogy felmérjem mennyire van hideg, majd magamhoz vettem a kabátom, és szaladtam Rob után.

A szálloda előtti kis parkban ült egy padon, fejét a kezébe hajtva.

- Itt vagyok – tettem vállára a kezem.

- Nem haragszol, ha mégsem megyünk? Nem vagyok túl jól. – Felpillantott rám, és megdöbbentett, mennyire nyúzott a kinézete.

- Talán el kéne menned egy orvoshoz – javasoltam.

Bólintott.

- Hívnál egy taxit?

- Persze, Rob. Szólok a recepciósnak.

Míg az autót intéztem, azon járt az agyam, hogy tényleg elég rosszul lehet, ha beleegyezett, hogy megnézze egy orvos. Tíz perc múlva, már a helyi kórházban voltunk. Felvették Rob adatait, és egy kissé szorongva ültünk le a váróteremben, de senki nem figyelt ránk. Egy kissé furcsa volt, hogy senki nem rohamoz meg minket aláírásokért, de nem bántam. Mikor szólították, megfogta a kezem.

- Bejössz velem?

Nem szóltam, csak megindultam vele a vizsgáló felé.

Egy középkorú, pocakos doki fogadott minket. Miután elvégzett pár rutinvizsgálatot, tanácstalanul vakarta meg kopasz fejét.

- Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha befeküdne az osztályra, hogy további vizsgálatokat végezhessünk, Mr. Pattinson.

Meglepetésemre Rob nem tiltakozott.

- Mi baja? – kérdeztem kissé ingerülten.

- Semmi biztosat nem mondhatok, a további vizsgálatok eredménye nélkül.

A papírokkal jelentkeztünk a nővérpultnál, és Rob hamarosan már a kórházi ágyában feküdt. Arca sápadt, verejtékes volt, és pillanatok alatt álomba zuhant.

Leültem az ágy melletti székre, fejem a falnak támasztottam, és aggódásomban, halk káromkodásokat eresztettem meg. Elgyötörten hunytam le a szemem.

Késő délutánig elintéztek egy csomó vizsgálatot, és az eredményekre vártunk. Mikor bejött egy újabb nővér, hogy ismét vért vegyen, kifakadtam.

- Mennyit csapolnak még le belőle?

- Sajnálom, de a kolléganőm még új a szakmában. Úgy látszik, valamit rosszul csinálhatott, mert alvadtan érkezett a vér, a laborba. – Közben gyors mozdulatokkal végezte a dolgát. – Ígérem, ez lesz az utolsó. – Megeresztett egy mosolyt, mire én is kissé barátságosabb arcot erőltettem magamra.

Ahogy szürkülni kezdett, végigsétáltam a folyosón, hogy megmozgassam elgémberedett tagjaimat. Ahogy a liftekhez értem, távoli kiabálás ütötte meg a fülem:

- Elütötte egy autó! Sok vért veszített! Azonnal hívják Doktor Cullent!

Lesokkoltak a hallottak. Éreztem, hogy a kezem remegni kezd. Odatámolyogtam a nővérpulthoz.

- Elnézést – szólítottam meg a mögötte álló fiatal nőt. – Dolgozik önöknél egy bizonyos Doktor Cullen?

Szinte vártam, hogy a képembe röhög. Ez elég ironikus: Kristen Stewart, egy Forksi kórházban, Dr. Cullen után érdeklődik!

De semmi ilyen nem történt. Látszott, hogy erősen gondolkozik.

- Nem rémlik. Bár csak két napja vagyok itt, úgyhogy lehetséges. Miért kérdezi?

Megráztam a fejem, és visszaindultam a szobába. Kissé furcsán nézett utánam, de nem izgatott. Az újabb pofon akkor ért, mikor megláttam az üres ágyat.

- Rob! – kiáltottam el magam.

- Itt vagyok – karolt át hátulról, és hatalmasat ugrottam ijedtemben. – Nyugi, csak felfrissítettem magam a mosdóban. Elegem van már ebből a helyből – váltott szenvedősre. – Különben is, már sokkal jobban vagyok.

Kézfejével végigsimított az arcomon, és éreztem, hogy ujjai jég hidegek. Két tenyerem közé fogtam őket, hogy felmelegítsem. Amikor meg is leheltem, halkan kuncogott.

- Hát, legalább biztos, hogy nincs lázam. De komolyan, Kris, lépjünk le innen.

Megráztam a fejem.

- Várjuk meg az eredményeket.

Abban a pillanatban nyílt az ajtó, és belépett rajta, a mi pocakos dokink.

- Nos, Mr. Pattinson, szerencséje van. Nem találtunk semmi rendelleneset. – Átnyújtott pár papírt és hadarva folytatta. – Bár a vérvizsgálat körül volt egy kis bonyodalom, összességében úgy gondolom, hogy kimerültség okozta a problémáit. Próbáljon nagyokat pihenni – Megindult az ajtó felé, de mielőtt kilépett volna még visszafordult. – Ja, és fogyasszon sok folyadékot, mert némileg ki van száradva a szervezete.

A vacsorát a szobába rendeltük. A sült hús illatára összefutott a nyál a számban. Pillanatok alatt végeztem az étellel, de Rob, megint nem tanúsított nagy étvágyat. Egykedvűen turkált az ételben.

- Mi a baj? – fogtam meg kezét az asztalon átnyúlva.

- Semmi, csak… valahogy nem esik jól. Talán mást kellett volna rendelnem. - Ellenállhatatlan mosolyt küldött felém. - Te jobban vonzol!

- Hát akkor mire vársz? – tártam szét a karomat.

Pillanatok alatt mellettem termett, és lágy csókban forrtunk össze.

Szívem vad zakatolásba kezdett, ahogy ajkai végigszántottak nyakamon. Végigsimítottam kócos haján, és szorosabban öleltem magamhoz.

- Annyira kívánatos vagy, Bella.

Ledermedtem. Karjaim élettelenül hanyatlottak le.

- Azt mondtad Bella? – kérdeztem fakó hangon.

Zavartan nézett vissza.

- Én nem… nem hívtalak Bellának, Kris!

- De igen! Most mondtad! – Hangom elcsuklott. - Kérlek… ne csináld ezt velem. - Éreztem, hogy a könnyek beborítják arcomat. Meg fogok bolondulni! Biztos, hogy ez a vég!

- Ne sírj – simított végig a hajamon, de amikor ingerült mozdulattal eltoltam a kezét, hátrált egy lépést, és tanácstalanul toporgott.

- Kris… kérlek. Mi van veled?

- Rob… valami nagyon… nem stimmel – rogytam le a székre. – Veled, velem, vagy mindkettőnkkel.

- Mire gondolsz? – kérdezte gyanakvóan.

Gondoltam belevágok a közepébe.

- Láttam Edwardot.

Először döbbenten nézett, aztán harsány nevetésbe kezdett.

- Ez nagyon jó, Kstew. Ez a Forksi alakításod?

- Én komolyan beszélek, Rob! – kiabáltam.

Meghökkent, és arcáról lefagyott a mosoly.

- És a kórházban hallottam, hogy… hogy Dr. Cullent keresik – suttogtam, és közben azon imádkoztam, hogy komolyan vegyen.

Ő is leült, és elgondolkodva viszonozta pillantásom, végül egy sóhaj kíséretében lehajtotta a fejét.

- Velem is történt egy-két… furcsa dolog.