School Years 5. fejezet

Sziasztok :)

Remélem nem fogtok nagyon utálni, miután elolvassátok a fejezetet :D

5. fejezet

(Rob)

Ingrid felkapott egy guszta kinézetű, habbal gazdagon díszített tortát a pultról, és egy határozott mozdulattal a képembe vágta.

- Boldog szülinapot!

Megdöbbenésem akkora volt, hogy egy rövid ideig csak álltam, és sem pislogni, sem levegőt venni nem mertem.

- Cseszd meg, Ingrid! – ordítottam pont akkor, amikor valaki a kezembe nyomott valami rongyszerűséget.

Úgy ahogy letöröltem az arcom, és kinyitottam a szemem. Egy csomó ember bámult vissza rám, némelyikük döbbenten, de többségük a feltörni készülő nevetést próbálta visszanyelni.

Körbenéztem a lány után kutatva. Eldöntöttem, most érkezett el a pillanat, hogy kitekerjem a nyakát, helyette azonban Kristent láttam meg, az ajtókeretnek támaszkodva. Szomorú szeme egy rövid időre összekapcsolódott az enyémmel, aztán gyorsan megfordult, és elhagyta a helyiséget.

- Merre ment Ingrid? – kérdeztem Kellant, de csak a vállát vonogatta, Jack viszont a nagy duplaüvegű teraszajtó felé intett.

Átverekedtem magam a még mindig engem bámulók között, és dühösen téptem fel az ajtót. A szőkeség a korlátnak dőlve dohányzott pár barátnője társaságában, és nagyon vihogtak, vélhetően épp rajtam. Amikor azonban megláttak, Ingridet magára hagyva kotródtak befelé. Elborult aggyal közelítettem a lány felé.

(Kristen)

Rob a katasztrofálisra sikeredett buli óta folyamatosan Ingriddel lógott, még a barátait is hanyagolta. Már majdnem egy hónap telt el azóta, de még mindig magam előtt láttam a jelenetet, amint a teraszra lépek Nikkiékkel, és pont a csókolózó párba botlunk.

Ingrid egy lenéző, gúnyos mosolyt küldött felém, majd megfogta Rob kezét, és maga után húzva őt, elvonult vele az egyik szobába.

Újra és újra lejátszódott agyamban a jelenet, és már kezdtem beleőrülni, hogy nem szabadulok tőle.

Azóta nekem sem volt kedvem hozzá, hogy a barátaimmal töltsem az időt, inkább magányba húzódtam, és nyalogattam a sebeimet. Eleinte még próbálkoztak kizökkenteni ebből az állapotból, de aztán belefáradtak. Minden nap a túlélésért való küzdelemről szólt, amit az iskolában kellett töltenem, mert állandóan belebotlottam a szerelmespárba. A hétvégék is csak egy fokkal voltak jobbak, mert akkor meg a képek vetítődtek lelki szemeim előtt.

Most is mintha tőrt döftek volna a szívembe, mert ahogy megálltam az iskola folyosóján, hogy a szekrényemből elővegyem a kabátomat, pont rájuk láttam. Természetesen egymást falták, mint mindig. Gyilkos pillantást küldtem Ingrid háta felé, aztán szemem feljebb siklott a feje irányába, ahonnan Rob nézett vissza rám. El akartam fordulni, de tekintete rabul ejtett. Szívem a torkomban dobogott, és ki tudja meddig álltam volna ott a csókolózásukat bámulva, ha véletlenül nem lök meg egy harmadikos srác.

Észbe kapva ráncigáltam elő a kabátomat, és ügyelve, nehogy véletlenül ismét feléjük tévedjen a pillantásom, elindultam a kijárat felé.

Ash közben mellém csapódott, és belém karolva vette fel a tempómat.

- Mit szólnál egy kis kiruccanáshoz? – trillázta a kérdést.

Fintorogva elhúztam a szám, de láthatólag nem hatotta meg, hogy nem lelkesedek az ötletért.

- Hidd el, állati jó lesz. Bevetjük magunkat az éjszakába, és egyszerűen csak jól érezzük magunkat.

Nyafogósan felnyögtem.

- Nem érdekel, mennyire tiltakozol! Csak ledobjuk a cuccunkat, és egy óra múlva érted megyünk.

Esélyt sem adott, hogy kibújjak a dolog alól. Egy szempillantás alatt eltűnt a kijáratnál, én pedig letörten kullogtam haza.

Duzzogva kezdetem neki a készülődésnek. Persze semmi nem úgy jött össze, ahogy szerettem volna. A hajam inkább egy nagy szőrcsimbókhoz hasonlított, és felszisszentem, ahogy a kefét megpróbáltam végighúzni rajta. Aztán amikor az egyik fog megadta magát, és nagyot pattanva repült át a szobán, mérgesen a sarokba vágtam. A ruhákkal is meggyűlt a bajom, kedvenc farmeremről ugyanis letört a gomb, és amelyik pólót el tudtam volna képzelni magamon, annak nagy kávéfolt éktelenkedett az ujján.

Mivel rövid ujjú volt, a fejemet vakarva próbáltam rájönni, hogy kerülhetett oda, de feladtam. Végül a szekrény egész tartalmát a földre szórtam, és a nem tetsző darabokat arrébb hajigálva próbáltam meg kiválasztani a legideálisabbat.

Hirtelen rájöttem, hogy teljesen fölöslegesen strapálom magam. Akinek tetszeni szerettem volna, az a személy úgysem lesz ott velünk, de ha ott is lenne, teljesen mindegy miben vagyok, úgyis szarna rám.

Végül csak felkaptam magamra valamit, épp időben, mert máris megszólalt a csengő.

Magamhoz vettem a személyim meg a pénztárcám, és leszaladtam az ajtóhoz.

Jackson vigyorgott rám, a többiek nem szálltak ki az autóból. Már a cigije végét szívta, és engedékenyen megvártam azt az egy-két slukkot, ami még hátra volt belőle.

Hátrapréselődtem a lányok mellé, és vártam, hogy Kellan elinduljon.

- Te nem fogsz inni? – érdeklődtem tőle, mert valahogy képtelenségnek tartottam még csak a feltételezést is.

- Dehogynem! – nézett rám a visszapillantóból felháborodva. – Majd taxival jövünk vissza, és holnap elhozom az autót.

Büszkén nézett rám, hogy milyen elmésen megoldotta a problémát, én pedig megeresztettem egy halvány mosolyt.

Ezerrel dübörgött a zene, a lányok pedig önfeledten énekeltek. Mire megérkeztünk, egészen megjött a hangulatom, és nevetgélve foglaltuk el a helyünket a szórakozóhely egyik boxában.

Nem először jártunk itt, tulajdonképpen törzshelynek volt mondható. Természetesen tequilával kezdtünk. Ash és én ugyan még nem számítottunk nagykorúnak, de már minket sem sok választott el tőle. Ezzel viszont nem foglalkoztunk, inkább kiürítettük a poharakat. Egy ideig ment az ökörködés, de érezhetően hiányzott egy valaki ahhoz, hogy a hangulat igazinak legyen mondható. Rob!

Ahogy ezt végiggondoltam, megláttam őt. Nagyot dobbant a szívem, amikor rájöttem, hogy a szőke lány mellette nem Ingrid, hanem az egyik nővére. Észrevettek minket, és ahogy Robot közelebb rángatta hozzánk, már azt is láttam, hogy Lizzy a kísérő.

- Sziasztok. Csatlakozhatunk? – kérdezte kedvesen.

Mindenki bólogatott, és helyet szorítottunk. Mivel én ültem az egyik szélen, mellém kellett üljön egyikük, és természetesen Rob volt az, aki végül a szabad helyre ereszkedett. Azt nem mondhatnám, hogy kedves pillantásokkal illették őt, talán még Kellan volt a legbarátságosabb, mert elé tol egy korsó sört.

- Hol hagytad a barátnődet? – kérdezte fagyosan Nikki.

- Lázas – válaszolta egyszerűen Rob, és az italába temetkezett.

Ezek után nem sok szóváltásra került sor, legalábbis vele. Úgy tűnt teljesen elvan magában, bár néha egy-egy mondatra felkapta a fejét.

Én viszont nem nagyon tudtam a beszélgetésre figyelni, mert combom égett, ahogy az övével összeért, és egészen máson járt az agyam, mint ami az asztalnál téma volt. Minden egyes rezdülésünkre súrlódott egymással a lábunk, és láthatatlan szikrák pattogtak köztünk.

Amikor a mosdó felé vettem az irányt, meglepetésemre Lizzy csatlakozott hozzám.

- Bocs, hogy amikor nálunk voltál, undokok voltunk Vic-el – nézett bűnbánóan rám.

- Megbocsátva.

- Tudod, azt hittük, hogy te is csak egy vagy a sok közül, és már kezdett átjáró házzá válni a lakás. Ideáig voltunk Vic-el együtt – tette a kezét a feje fölé.

Kissé összezavart az előbbi mondata, hisz én tényleg csak egy voltam a sok közül, még ha nem is az én hibámból. De máris magyarázatot adott rá, miért gondolja ő másképp.

- Tudod, amikor Rob meg te együtt voltatok, akkor boldog volt. Szinte lebegett egész nap. De ez az Ingrid… Én nem is értem, miért van együtt vele a bátyám.

- Ezt most miért nekem mondod? – érdeklődtem, mert tényleg rejtély volt.

- Csak gondoltam jobb, ha tudod.

Hiába mondta ezeket el Lizzy, egyáltalán nem hittem, hogy igaza lenne. Hisz ebben az esetben Rob velem lenne. De Ingriddel volt, és ezzel nap mint nap szembesülnöm kellett.

Mire visszaértem az asztalunkhoz, Rob már nem volt ott. Aztán észrevettem, hogy átült a bárpulthoz. Éppen egy barna hajú lány próbálta magára vonni a figyelmét, láthatólag nem sok sikerrel. Egy idő után megunhatta, mert tovább állt. Rob ekkor felénk pillantott, ezért gyorsan Ash felé fordultam, aki viszont épp Jacksont stírölte.

Rajtuk sem igazodtam ki. Egyszer úgy tűnt, hogy már szinte összejönnek, aztán mégsem, és inkább Kellant részesíti előnyben. Nikki viszont teljesen szingli lett, mert dobta a barátja. Amennyire én ismertem, ez az állapot átmenetinek volt tekinthető, mielőtt lecsap az újabb áldozatra. Na nem mintha ő az a férfifaló lenne, csak egyszerűen nem bírta az egyedüllétet. A pasik meg őt nem bírták sokáig elviselni.

Ismét a bárpult felé pillantottam. Rob még mindig minket nézett. Jobban mondva most pont engem. Éreztem, hogy arcom kissé elpirosodik, és úgy kellett vigyáznom, nehogy elkezdjem legyezgetni magam, mert igencsak melegem lett.

- Nekem ebből elegem van! – állt fel hirtelen Nikki, és ahogy felemelkedtem, hogy kiengedjem, Rob felé kezdett taszigálni.

- Mit művelsz? – kérdeztem ijedten, és szökni akartam, de megragadta a karom, és nem hagyta.

Amikor elé értünk, őt is leráncigálta a székről, és egymással szembe állított minket.

- És most megbeszélitek, hogy is van ez a ti kettőtök dolga!

Tiltakozni akartam, és láttam, hogy Rob is erre készül, de Nikki szikrákat szóró szemei bennünk rekesztették a szót.

- Menjünk ki – javasolta Rob, és megindult a kijárat felé.

Barátnőm figyelő szemeinek kereszttüzében követtem őt. Meg sem fordult a fejemben, hogy kicselezzem, úgysem hagyta volna.

- Tulajdonképpen nincs mit megbeszélnünk – kezdtem bele, amikor megállt a bejárattól egy kissé távolabb.

- Én is így gondolom.

Dühösen viszonozta a pillantásom, aztán tekintete lejjebb siklott a számra, és felcsillant benne valami egészen más. Talán vágy?

Megnedvesítettem kiszáradt ajkam, mire halkan felsóhajtott

- Jobb lesz, ha hazamegyek.

- Miért? – kérdeztem kihívóan. – Talán nem vagyok neked elég jó?

- Ugyan, Kristen! Te dobtál azzal a szöveggel, hogy csak a szüzességed elvételéhez kellettem.

- Hazudtam – suttogtam megalázkodva, ezzel egy esélyt adva magunknak, hogy hátha működhet még. Szavai azonban kiábrándítottak.

- Már nem számít.

A fájdalom, amit ebben a pillanatban éreztem, elviselhetetlen volt. Ködösen láttam, hogy Rob elindul az utcán, aztán a fal mellé rogytam, és nem bírtam megálljt parancsolni könnyeimnek.

Halványan érzékeltem, hogy kezek kaparnak fel a földről, de ez most nem számított. Ugyanúgy, mint én Robnak.

Nem emlékszem rá, hogy kerültem haza.

Reggel automatikusan felkeltem, és tettem a dolgom, de csak a testem volt jelen. A lelkem valahol messze járt, és abban is kételkedtem, van e még.

Hetekig tartó kábulatban éltem.

Lassan közeledett a vakáció, már az utolsó napjainkat töltöttük. Tulajdonképpen örültem neki, mert akkor vége lesz a szenvedéseim egy részének. Ashley és én jövőre is ide fogunk járni, de a többiek végzősök.

Aztán eszembe jutott, hogy Ingrid még csak harmadikos lesz, és Rob biztos elé jön a suliba, szóval mégsem lesz annyira jó a következő év.

Továbbra is egymáson lógtak, szinte elválaszthatatlanul.

A mai nap azonban más volt.

A suli kapuja felé tartottam, amikor megláttam őt. A furcsa az volt a dologban, hogy barátaink gyűrűjében állt, és nem volt rácuppanva a kurvája.

Rövid megállásra kényszerített a meglepettség, de amint magamhoz tértem, megpróbáltam észrevétlenül elsuhanni mellettük, azonban nem voltam elég ügyes.

- Kristen, várj! – hallottam meg Rob hangját, és léptei egyre közeledtek.

Gyorsítottam a tempón, de hosszú lábaival hamar beért, és megragadott a karomnál fogva.

- Mit akarsz? – fordultam felé dühösen.

- Hogy vagy? – mosolygott rám.

Most komolyan gondolja ez a hülye, hogy leállok vele csevegni, ráadásul a hogylétemről?

Kitéptem magam a kezéből, és kérdését figyelmen kívül hagyva indultam a tanterem felé.

- Kris, kérlek, beszélni szeretnék veled.

- Nézd, Rob! – fordultam ismét felé, és ránéztem, hogy nyomatékot adjak szavaimnak.

Arra viszont nem számítottam, hogy gyönyörű szeme rabul ejt, és elveszek bennük. Minden értelmes gondolat kiszállt a fejemből, és a világ is kezdett megszűnni.

Ő is észrevehette, mert megváltozott a tekintete. Gyengéden a csípőmre tette a kezét, és arrébb terelt pár lépéssel.

Mire észbe kaptam, már egy kisebb helyiségben álltunk, és Rob gondosan becsukta mögöttünk az ajtót.

Tudtam, hogy meg fog csókolni, és dobogó szívvel vártam a pillanatot.

Felnyögtem, amikor puha szája az enyémhez ért. Percekig élveztük egymást, és csak azért hagytuk abba, mert elfogyott a levegőnk.

Amit azonban a szemében láttam, teljesen megdöbbentett.