School Years 4/1. fejezet

Sziasztok :)

Most csak egy fél fejezetet hoztam nektek, de igyekszem a másik felét is feltenni a héten.

Jó olvasást :DD

4/1. fejezet.

(Kristen)

Jackson állt meg mellettem, majd mellém ült a földre.

- Kérsz? – nyújtott felém egy üveg kólát.

Érte nyúltam, mert rájöttem, hogy most már nagyon is szomjas vagyok. Mohón ittam, aztán hálás pillantással adtam vissza a félig kiürült üveget.

- Lassan mennünk kéne. Mindjárt becsengetnek – tápászkodott fel.

Bólintottam, és hagytam, hogy felsegítsen.

- Kristen. Bármit is gondolsz Robról, rendes srác. Én évek óta ismerem, és…

- Ezt hagyjuk, Jack – szakítottam félbe. – Nem tudsz róla meggyőzni, hogy mennyire rendes. A nőkkel legalábbis nem az, és ezt te is tudod, hisz úgy váltogatja őket, mint én a tangáimat.

Aprókat bólintott, de a szája sarka mosolyra húzódott. Belém karolt, és úgy tettük meg azt a pár lépést, ami a többiektől elválasztott. Távolabbra pillantottam, és láttam, hogy Nikki éppen Robbal kiabál. Úgy tűnt, menten leharapja a fejét. Visszafordultam a többiek kíváncsian vizslattak.

- Megtennétek, hogy nem bámultok úgy, mintha kirakati majom lennék? – idegeskedtem. De ki nem akadt volna ki azon, ha így a képébe bámulnak?

- Innen átveszem – lépett hozzám Ash, és felváltotta Jack karját.

Most már pofákat vágtam. Körülbelül úgy bánnak velem, mint egy kétéves lelki sérült gyerekkel. Némán tűrtem, hogy Ash a termünk felé vezessen.

Rob teljesen eltűnt, egész délelőtt színét sem láttam. Ettől egyszerre éreztem megkönnyebbülést, és szomorúságot. Bármennyire is a pokolba kívántam, hiányzott a közelsége.

Amikor vége lett a sulinak, azért feltűnt. Kerülve minket szállt be a kocsijába, és azonnal elhajtott.

- Miben jössz holnap? – fordult felém Ashley.

- Ugye nem gondoltad, hogy fogom magam, és elmegyek Miss. teszemapasikalámagam bulijára? – Pláne úgy, hogy Rob alá teszi magát. De ezt már nem mondtam ki hangosan.

- Ne már, Kristen – szállt be a beszélgetésbe Nikki is. – Szarj le mindent, és érezzük jól magunkat.

- Na várjunk csak, lányok. Tegnap még lekurváztátok a csajt. Mi változott azóta?

Ashley idegesen harapdálta a száját, de aztán csak kinyögte.

- Jackson és Kellan is elmennek a buliba.

- És?

- És nem akarja őket szem elől téveszteni – mondta a megoldást Nikki.

- Melyiket is? – kíváncsiskodtam.

Ash nagy szenvedő őzikeszemekkel nézett rám.

- Basszus – csúszott ki a számon. – Mindkettő?

- Nem, nem – tiltakozott. – Csak nem tudok választani.

Megforgattam a szemem. Ashleynak kettő is jut, nekem egy se, csak Nikki lenne normális köztünk?

- Kérlek, Kris! Gyere el velünk – vette könyörgőre az apró lány.

Egy fintor kíséretében megvakartam az orrom, és azon járt az agyam, mi lehet a legrosszabb, ami történhet velem. Például, hogy Rob és Ingrid összeborulva, csókolózva táncolnak. Vagy kettesben elvonulnak. Túlélném? Nem valószínű. De ott lesz velem a két barátnőm, akik elterelhetik a figyelmemet, vagy esetleg leállíthatják őket. És ennyit igazán megtehetek Ashért. Nem olyan nagy kérés.

Végül beleegyeztem, és miután megbeszéltük kinél és mikor találkozunk, szétváltunk, és mindenki ment a maga dolgára. Nekem épp nem volt, így hazafelé vettem az irányt.

Cameron szerencsére nem volt otthon. Kivittem a szemetet, amit tegnap elfelejtettem, aztán beültem a tévé elé. A péntekben az volt a jó, hogy nem kellett másnapra készülni. Kedvenc nap! Meg a szombat is. A vasárnap már neccesebb, mert csak kell valamit produkálni. Egészen addig tespedtem, ameddig meg nem szólalt a vezetékes telefon.

Anyám!

- Kristen, basszus! Egy csomószor kerestelek. Kikapcsoltad a telefonod? Én itt halálra izgulom magam, hogy mi van veletek.

- Nyugi, Anya! Biztos csak lemerültem – füllentettem. – Jól vagytok?

Itt jött egy tízperces beszámoló, és közben fél kézzel próbáltam legyártani a szendvicsemet. Elég bénácska lett, de az ízével nem volt gond. Anyám egyre jobban belelendült, végül kihangosítottam a készüléket, és letettem a konyhapultra. Így paradicsomot is tudtam karikázni, és nekiláttam a pusztításnak. Mire megettem, ő is kifogyott a szuszból.

Mivel nem tudtam, hogyan üssem el a napból hátralévő időt, felhívtam Ashleyt, hátha van kedve átjönni. Volt. Viszont hozott magával mindenkit. Amikor Rob is átlépte a küszöböt, kevés lett a levegőm, és hirtelen a lakás is kicsinek tűnt.

A nappaliba vonultunk, és a srácok kényelembe helyezték magukat. Rob az egyik fotelba ült, de nekem már csak vele szemben a kanapén maradt hely. Leültem, és morcosan felé pillantottam. Ő ugyanazzal az arckifejezéssel viszonozta pillantásom.

- Kértek enni? – pattantam fel, mert nem bírtam tovább ülni.

- Naná, cica – mondta vigyorogva Kellan.

A konyhába mentem, és előszedtem egy nagy zacskó sajtos rudat. Nem valami nagy kaja, de jobb mint a semmi. Már épp léptem volna ki vele, amikor megjelent az ajtóban Rob.

- Beszélhetnénk? – nézett rám közömbösen.

- Most nem alkalmas.

Nem törődve vele, hogy csak kevés hely maradt mellette, megindultam a nappali felé. Aztán beláttam, hogy ez rossz ötlet volt, mert majdnem beszorultam mellé. Szép kis jelenet lett volna. Kstew és Rpattz az ajtófélfa foglyai. Mielőtt felröhöghettem volna az elképzelt szituáción, a tálért nyúlt, és kivette a kezemből. Ujjai közben végigsimítottak kézfejemen, és szaporábbra váltott a szívverésem.

- Majd én kiviszem – mondta azon a bársonyos, lágy hangján.

Ő elindult, én pedig ott maradtam földbe gyökerezett lábbal.

Mozdulj már meg, Kris! - bíztattam magam. De lábaim nem akartak engedelmeskedni.

Rob rám pillantott amikor visszaült a helyére, és felém küldött egy féloldalas mosolyt.

Bazmeg, ez tudja, hogy milyen hatással van rám. Azt hittem, felrobbanok. Durcásan a kanapéra ültem, és csendben hallgattam, ahogy jókat derülnek Kellan poénjain. Lehet, hogy szemétség tőlem, de jelen pillanatban szerettem volna, ha elmennek végre a barátaim, mert akkor nyugodtan nyalogathatnám a sebeimet.

- Holnap, egy órával az indulás előtt itt leszek, és segítek a sminkelésben – súgta felém Ash.

Kissé elhúztam a szám, mert ez felért egy kínzással. Eszembe sem jutott, hogy tiltakozzak, ismertem már annyira, hogyha valamit a fejébe vesz, azt úgyis megcsinálja.

Nikki a hűtőhöz sétált, és előhorgászott pár üveg sört. Ebből tudtam, hogy nem mostanában tervezik a hazamenetelt. Egyre morcosabban figyeltem őket. Végül Jackson a hifit is beindította, és Robon, meg rajtam kívül mindannyian felálltak, hogy átadják magukat a zenének.

Először Ash Kellannal, Nikki pedig Jacksonnal állt párba, aztán cseréltek. A szemem sarkából Robra pillantottam, azt hittem, hogy ő is a táncolókat figyeli, de tévedtem. Szinte merev tekintettel nézett rám. Idegesen felpattantam, és felkaptam a cigis dobozt az asztalról, majd a teraszra léptem.

Már jócskán szürkült, a távolabbi fák nem is látszódtak. Előkotortam egy szálat a dobozból, a számba tettem, de mielőtt meggyújthattam volna, egy öngyújtó kattant az orrom előtt. A tűzhöz érintettem a cigi végét, és nagyot szívtam belőle. Nem pillantottam a kar tulajdonosára, tudtam, hogy csak Rob lehet. A korlátnak dőltem, és felnéztem az égre. A csillagok lassan kezdtek előtűnni, és figyeltem bonyolult mintázatukat.

Érzékeltem, hogy Rob szorosan mögém áll, mégis meglepett, amikor hűvös kezeit a csípőmre tette. Lehunytam a szemem, hogy egy pillanatig még teljes egészében kiélvezhessem érintését, aztán szóra nyitottam a szám, hogy leállítsam.

Szándékommal ellentétben, viszont bennem rekedt minden mondandóm. Egyik kezével ugyanis félrehúzta a hajam, és ajkai ingerlően vették birtokba a nyakam. Szívem egyből őrült kalimpálásba kezdett, és a levegővételeim is szaporábbá váltak.

- Ne – nyögtem mégis ki, amikor jobb keze lejjebb csúszott az alhasamra.

- Kristen! Én… – kezdte kissé rekedt hangon, és vártam, hogy folytassa.

De nem az történt, mint amire számítottam.