Sziasztok!
Rengetegsok elnézést kérek mert sajnos ma nem tudok frissíteni! Anyósom eljött hozzám, és ez minden időmet lefoglalja, nem tudok írni. Igyekszem csütörtökön bepótolni.
Még egyszer elnézést. Addig is olvassátok el a Married Life-ot. :D
Jenny
Íme Perselusfan rajza Kristenről és Robról. Különlegessége, hogy a szemem előtt rajzolta szabad kézzel :) Ha nektek is van valami különlegességetek, amit szeretnétek megosztani velünk, akkor küldjétek el az e-mail címemre:
jenny72@velvet.hu
9. fejezet
- Ezt hogy érted? – kérdeztem.
- Ő is hasonló problémákkal küzd, mint én.
- Az-az, kezd… vámpírosodni?
Nehezen jött számra a szó, mintha attól valóságosabbá válna minden.
- Igen – sóhajtott fel Rob. - De most aludjunk, Kristen. Alice szerint holnapra rendbe jönnek a műhold kapcsolatok, és akkor sok dolgunk lesz.
- Mi a terv?
- Ki akarjuk deríteni, hogy a mi ismerőseink körül… minden renden van-e.
Furcsa volt ez a megfogalmazás, kissé elrágódtam rajta. Végül belém csapott a felismerés; Rob már megint engem akar kímélni.
- Lehet, hogy közülük is eltűnt valaki? Nikkit nem tudtam felhívni! És anyát sem!
Kezdett hisztérikus lenni a hangom.
Rob szorosabban ölelt magához, és ringatni kezdett.
- Sss. Az még semmit nem jelent. A telefonvonal hibája is lehetett. Holnap kiderítjük.
Tovább ringatott, és lassan megnyugodtam. Aztán egy újabb kérdés fogalmazódott meg bennem, és hangosan is kimondtam:
- Ugye te sem látsz a gondolataimba?
- Nem. Pont, mint Edward – fintorgott. – Különben, amikor enyhébbek a tünetek, mármint a vámpírosak, akkor a többiek gondolatai is elhalványulnak.
- Rob. Szerinted lehet, hogy átkerültünk az ő világukba?
- Carlisle szerint van rá esély. De igaz lehet az ellenkezője is, hogy ők kerültek a miénkbe. De mivel tapasztaltuk, hogy őket ismerik a városban, minket pedig senki nem ismert fel, inkább az első variáció lehet igaz.
- És Kellan hogy jön a képbe?
- Ő is Forksban tartózkodott, mint mi. Talán ez a kulcsa az egésznek.
Elgondolkodtam azon, amiket mondott. Ha jó is a következtetés, még mindig egy csomó megválaszolatlan kérdés marad: Miért tűntek el a Vancouverbe utazók, és mi miért kezdtünk el hasonlítani a filmbeli karaktereinkhez? És egyáltalán, mi váltotta ki ezt az egészet? Addig járt az agyam, míg elaludtam Rob mellkasán.
Amikor felébredtem, egyedül voltam a szobában. Miután felfrissítettem magam, lementem a nappaliba, de senki nem tartózkodott ott. A konyha felől halk nevetés szűrődött ki, ezért arrafelé indultam.
- Hát ez oltári! – hallottam Edward nevetős hangját. Legalábbis úgy sejtettem, ő az, bár nem lehettem teljesen biztos, mert a hangjuk is elképesztően hasonló volt.
Megálltam. Nem azért, mert hallgatózni akartam, hanem mert nem voltam benne biztos, nem zavarok-e ha beljebb lépek.
- Mert nekem kifinomult Angol humorom van, és nem Chicagói.
Ez volt Rob! Ezt csak ő mondhatta.
Ezen megint jót nevettek, aztán csend lett.
Kíváncsian füleltem, majd felsikkantottam, ahogy egyszerre bukkantak fel előttem.
- Nem szép dolog a hallgatózás, Kristen – vigyorgott rám Rob.
- Hallottuk, hogy jössz – magyarázta Edward.
– Oh! És hogy vagytok?
- Éhesen. De ne ijedj meg, most csábítóbb a szendvics, amit Edwarddal alkottunk – nyújtott felém egyet, és hálásan vettem el.
- Inkább úgy kéne mondanod, én alkottam, te pedig asszisztáltál. Ja, és hátráltattál a vicceiddel, amik dőltek belőled.
- Úgy hallottam, nem volt ellenedre – mosolyogtam rájuk. Jó volt őket így együtt látni, hogy összhangban voltak.
- Tényleg nem. Tudod, egész szimpi a srác – kacsintott rám Edward vidáman.
- Istenem, Kristen! De jó látni téged, kiscsaj! – hallottam a hátam mögül Kellan hangját.
Megfordultam, és máris ölelő karjaiban találtam magam. Meglepett, mennyire óvatosan fontak körbe karjai. Mintha kitalálta volna, mire gondolok, máris magyarázatba fogott.
- Azt mondták, nagyon kell vigyáznom, mert ez a vámpír szarság megnöveli az erőmet. Te vagy a felmentő sereg – suttogta a fülembe, majd egyből elrántotta a fejét. – Huh, tényleg nagyon… intenzív az illatod! Sosem hittem volna, Kris, hogy ezt mondom neked, de étvágygerjesztő vagy. Ezek ketten már kezdtek az agyamra menni – tért vissza a suttogásra. - Nem szólnak egy szót sem, csak néha felröhögnek, aztán egy kis idő múlva hümmögnek. Öt perce, mikor a közelükben voltam, Rob felkiáltott, hogy persze Edward! Pedig nem is kérdezett tőle semmit. Na jó, tudom, hogy kérdezett, csak én nem hallottam, de nagyon bosszantó. Úgy érzem magam, mint egy hülye gyerek.
- Ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül – veregettem meg a vállát –, de teljesen fölöslegesen suttogsz, mert tökéletesen kiélezett a hallásuk.
- Ja! Nekem is! – röhögött, és kacsintott egyet.
Hirtelen elfelejtettem levegőt venni, és összehúzott szemekkel fordultam Rob felé. Elmélyülten tanulmányozta a cipőjét. Kíváncsi lettem, vajon hallotta-e a tegnap esti akciónkat, és Edwardra néztem.
Ő fejét félrehajtva, összeráncolt szemekkel összpontosított Kellanra, majd elkerekedett a szeme, és félre fordult.
- Edward vadászni volt a többiekkel, szóval csak az ismétlést hallhatta, amit az előbb sugároztam – vigyorgott Kellan.
- Seggfej – morogta Rob. – Kristen. Alice-szel és Jasperrel elmegyünk egy kis időre. Tudod, tegnap mondtam, hogy utánanézünk a dolgoknak.
- Mikor jöttök vissza?
- Még nem tudom. Attól függ, milyen nyomra bukkanunk. Kris. Vigyázz magadra. És légy jó – nézett egy pillanatra Edward felé.
- Oké – adtam egy puszit a szájára. – Te is vigyázz. Hívj, ha tudsz.
Bólintott, és az épp akkor felbukkanó Alice-ékhez csatlakozott.
Addig néztem a távolodó autó után, amíg a fák el nem takarták előlem. Edwardhoz fordultam.
- Te miért nem mentél velük?
- Több oka is van. Először is: nem lenne szerencsés együtt mutatkoznom Robbal. A helybeliek, ha meglátnának minket, valószínűleg sokkot kapnának. A másik pedig, hogy nem árt, ha itt is van némi vámpír védelem. Ki tudja, mi várható. Jobb mindenre felkészülni.
- Kristen – hallottam meg a belépő Carlisle hangját. – Fontos, bárhogy is alakulnak a dolgok, Charlie semmiképp nem láthat téged.
Ahogy elhangzott a név, meg kellett kapaszkodjak a fotel támlájában, mert emlékek sokasága árasztott el: Első találkozásom Edwarddal az iskolában. Charlie, ahogy fájdalmas arccal áll, mikor fejéhez vágom a sértéseket, igaz csak azért, mert James elől kell meneküljek. A fájdalom, amit a harapása okozott. Jasper támadása. Edward elhagy, és a hiánya lyukat éget belém. Jacob barátsága. A Volturinál történtek. Edward küzd Victoriával. Megkéri a kezem. A hatalmas, mindent elsöprő szeretet, amit iránta érzek. Amit más iránt is érzek… de nem bírt áttörni agyam homályán, ki iránt.
Letaglózott az érzelmi káosz. Fuldokolva próbáltam levegőhöz jutni. Az eszem tudta, hogy ezek nem az én emlékeim, mégis úgy éreztem, velem történtek meg. Mintha tényleg én lennék Bella.
- Edward – nyögtem. Kezemmel próbáltam felé tapogatózni, de aztán eljutott a tudatomig, hogy már egy ideje átkarolnak erős kezei. Belemarkoltam az ingébe, és arcom mellkasába fúrtam. – Ne merj többet elhagyni!
- Kristen – suttogta.
- Nem! Nem Kristen! Bella! Ígérd meg! – zokogtam.
- Bármit, csak nyugodj meg.
Éreztem, hogy lábam elhagyja a földet, és biztonságot nyújtó karjai ölelésében ringatózom. Karommal szorosan átfogtam a nyakát. Nemsokára hátam alatt éreztem az ágy puhaságát. Keze az enyémre fonódott, hogy finoman lefejtse őket, de nem hagytam. Nem hagyhattam! Mi lesz velem nélküle?
- Maradj velem, Edward. Kérlek.
- Cssss. Semmi baj. Itt vagyok – lágyan megpuszilta a hajam, és éreztem a besüppedő ágyból, hogy mellém fekszik.
Ujjaink összefonódtak, és a szívemre vontam kezünket.
- Szeretlek – suttogtam.
- Kérlek! Ne csináld ezt – mondta elgyötört hangon.
Nem törődtem vele, mert eszembe jutott ígérete.
- Azt mondtad, megpróbáljuk. Nem kell várni az esküvőig! Nem akarom! Illetve akarom. De nem azt, hogy várjunk, hanem téged! – Valahol tudatom mélyén érzékeltem, hogy szavaim kissé összefüggéstelenek, de az ösztöneim átvették az irányítást, és mohón tapadtam Edward ajkára.
8. fejezet
Mielőtt a füléhez emelte volna, kiment a bejárati ajtón, és távolabb sétált a háztól.
Kíváncsian nyújtogattam felé a nyakam. Edward lépett mellém.
- Csak téged akar kímélni, Kristen. Viszont nem volt teljesen világos Rob gondolata, ki is ez a Kellan?
- Ő Emmett… megfelelője.
- Ah! Ez egyre furcsább. Ő is veletek, jött? Nem, arról tudnék – válaszolta meg saját kérdését.
Hirtelen az ajtó felé indult, és kiszólt az autó felé siető Robnak.
- Vigyázz rá, ha lehet!
- Inkább te vigyázz, Edward! Ő fontosabb, mint egy autó – nézett rám ellágyulva, majd beült a Volvóba, és indított.
- Hova mész Rob!? – kiabáltam, és lélekszakadva rohantam volna utána.
- Semmi gond, Kris – kapott el Edward. – Vissza fog jönni! A barátotok is itt van Forksban, csak elmegy érte.
- Kellan itt van?
- Azt állította a telefonban.
- Én ezt nem bírom – suttogtam.
Az állam alá nyúlt, és a tekintetemet kereste.
- Annyira sajnálom – lehelte. – Bárcsak tudnék segíteni.
Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Edward óvatosan letörölte a hüvelykujjával, majd végigsimított a hajamon.
- Én is sajnálom, Edward. Neked sem lehet könnyű. Sőt…
Vigasztalón öleltük át egymást. Bele sem mertem gondolni, mit érezhet. Talán még ő is távol tartotta magától a gondolatot, hogy bele ne őrüljön. Lehunytam a szemem, úgy pihentem mellkasán. Egy idő után kissé távolabb tolt magától, de nem engedett el, csak elgondolkozva tanulmányozta arcom.
- Elképesztő ez a hasonlóság – mormolta.
- Ezt én is mondhatnám. – Halkan kuncogtam. – Csak te keményebb vagy – tapogattam meg felkarját.
- Te viszont ugyanolyan lágy és…
Lehunyta a szemét.
- És mi?
- Kívánatos vagy – suttogta.
Éreztem, hogy a szívem gyorsabb tempóra vált. Vajon hogy értette? Nem mertem megkérdezni, de amikor tekintete a számra siklott, már sejteni kezdtem. Ujjai végigsimítottak rajta, majd a nyakamon éreztem hűvös kezét.
- Edward – leheltem, és ösztönösen túrtam hajába.
- Ezt nagyon nem kéne – suttogta, de szemünk továbbra is egymást fürkészte.
Megköszörülte a torkát.
- Az jutott eszembe – törte meg végül a varázst -, hogy talán éhes vagy. Ha gondolod…
- Nem, kösz – léptem hátrébb. – Inkább fáradt.
És tényleg úgy éreztem magam, mint akinek köd telepszik az agyára. A szemeim is kezdtek égni, és hirtelen nagyon csábító lett a gondolat, hogy aludjak egyet.
Edward megértően utamra engedett, és mintha azt motyogta volna, akkor csatlakozik Alice-ékhez.
Amíg fölfelé lépcsőztem, kissé elszégyelltem magam. Edward miatt. Amiatt, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem. És azért, mert nagyon nehéz volt különbséget tennem közte, és Rob között. Halkan felnevettem. Ez annyira ironikus volt. Rob utálta, ha Edwardhoz hasonlították, viszont így egymás mellett látni őket olyan volt, mintha ikreket néznék. És nem csak külsőleg. A mozdulataik, gesztusaik, egy-egy mosolyuk. De hát ezen nem kéne csodálkozni, hisz Rob játéka keltette őt életre. Viszont akkor Edward egy másolat? Hát, az előbb nagyon nem úgy tűnt. Ezen, megint nevetnem kellett.
Ahogy végigterültem az ágyon, már zsongott az agyam, és szinte azonnal leragadtak szemeim. Később, mintha félálomban érzékeltem volna valami mocorgást, és egy kéz simított végig csípőmön. Kényszerítettem magam, hogy valamennyire magamhoz térjek.
- Rob?
- Itt vagyok.
Kinyitottam a szemem, de odakint már sötét volt.
- Hogy vagy? – kérdztem. – Nem zavar a közelségem?
- Most nem – sóhajtott. – Olyan hullámzó ez az állapot.
- Akkor jó – csúsztam hozzá közelebb, hogy egy puszit lopjak.
Éreztem, hogy elmosolyodik, és bátrabb lettem, nyelvem bebocsátást kért. Nem tiltakozott. Keze a nyakamra siklott, és onnan lefele haladva lassan elért melleimhez. Lágyan a tenyerébe fogta, mire felnyögtem. Szája közben bejárta nyakam ívét, és a fülcimpámhoz érve lágyan belém harapott. Bőröm, mintha lángra gyúlt volna, amerre éreztem őt. Lábam átvetettem a csípőjén, és közelebb vontam magamhoz. Elégedettség töltött el, amikor megéreztem feszülő nadrágját. Nyelvem végigszántott ajkán, mire enyhe szorítást éreztem a mellemen. Hirtelen felkönyökölt, és maga alá fordított. Keze a pólóm alatt kutakodott, de nagyon zavarhatta, hogy rajtam van, mert türelmetlenül rántotta le rólam. Én is viszonoztam tettét, és mielőtt tovább vetkőztetett volna, végigcsókoltam mellkasát. Közben keze a combomra siklott, és őrjítő lassúsággal közeledett célja felé. Én is áttértem a lejjebbi területekre, majd kezem formás fenekébe markolt.
- Kristen – szakadt fel hirtelen belőle. – Én annyira…
Magához ölelt. Hangosan kapkodta a levegőt, arcát a vállamba fúrta. Sejtettem, hogy nem csak az iménti akciónk váltotta ki belőle ezt az állapotot.
- Akarod, hogy abbahagyjuk? – kérdeztem kissé rekedten, és reméltem, hogy nemleges választ kapok.
Megrázta a fejét, és keze a hajamba túrt.
- Szeretlek – suttogta, és a beszűrődő holdfénynél láttam, tekintete az enyémet keresi.
Nem ez volt az első eset, hogy kimondta, mégis valahogy másképp hatott, mint korábban. Ott bujkált benne egyfajta kétségbeesettség, és bizonytalanság.
És hirtelen leesett, mitől is: Olvasott Edward gondolataiban. Tudja mi történt, miután elment. Pedig én is szeretem őt. Mindennél jobban. Még magamnál is. Ha valami miatt szakítana velem, valószínűleg ugyanolyan roncs lennék, mint Bella volt, amikor Edward elhagyta őt.
Soha többé nem szabad elgyengülnöm Edward közelében! Nem ezt érdemli Rob! És most, hogy ebbe a helyzetbe csöppentünk, még inkább szükségünk van egymásra.
- Én is szeretlek – mondtam komolyan, és visszafojtott lélegzettel vártam reakcióját.
Némán nézett, nem szólt semmit, nem mozdult. Már épp azon voltam, hogy kétségbeesésemben megrázom, amikor derekamnál fogva közelebb vont magához, és mohón csókolni kezdett. Kissé meglepett ez a hevesség, de egyáltalán nem volt ellenemre. Éreztem, hogy vérem egyre gyorsuló tempóval lüktet a fülemben, és az ő vágya is érezhetően megnövekedett, ezért a nadrágja eltávolításán kezdtem fáradozni.
Megunta a bénázásom, mert elszakadva tőlem pillanatok alatt kibújt belőle, majd engem is megszabadított könnyű rövidnadrágomtól. Ajkai egyből birtokba vették szabaddá vált testfelületemet, ezzel kéjes sóhajokat előcsalva belőlem. Amikor nyelve elért a legérzékenyebb pontomhoz, úgy éreztem, felrobbanok. Csípőm ösztönösen mozogni kezdett, de határozottan lefogta, ezzel édes gyötrelmet okozva. Amikor magamban éreztem ujjait, felsikkantottam az élvezettől.
A hajába mélyesztettem ujjaimat, kissé bele is markoltam, mire felemelte a fejét. Felültem, hogy magamra húzzam, és ő ajkamra tapadva követett, de nem hagytam, hogy rám feküdjön. A vállainál fogva toltam el magamtól, és most én csúsztam lejjebb. Nyelvemmel végigsimítottam mindkét combján, majd kemény férfiasságán, és ajkammal körbefogtam.
Kéjes nyögés hagyta el a száját, és kissé megremegett. Egyre gyorsuló tempómba, kezem játékát is bevontam, és feszülő izmaiból éreztem, már neki sincs sok hátra.
- Kristen – nyögte a hajamba túrva, hogy feljebb csábítson.
A hátamra fordított, és én készséggel tártam szét combjaimat, hogy közéjük férhessen. Lassan belém csusszant, és amikor teljesen kitöltött kemény férfiassága, mindketten felsóhajtottunk. Az ajkamra hajolt, és lágyan mozogni kezdett. A fenekébe markolva próbáltam gyorsabb tempóra ösztönözni, erre egy mély lökés kíséretében megállt.
- Nem kell sietni – lehelte a számba.
Azt hittem felgyulladok. Hogy lehet ennyi önuralma? Csak egy halk nyöszörgéssel tudtam kifejezni nemtetszésemet, mire ismét mozgásba lendült. A csípőm megemeltem, hogy jobban érezzem, és felszisszent a mozdulattól. Ő is átlépte önuralmának határát, és végre felvette azt a tempót, ami egyre közelebb vitt minket a beteljesedéshez. Testem bizseregni kezdett, és körmeim a hátába mélyedtek, ahogy végigsöpört rajtam a kéj hulláma. Néhány erőteljes mozdulat után az ő teste is megfeszült, és egy rekedtes hang kíséretében adta át magát az élvezetnek.
Szája az enyémet kereste, és nem érdekelt minket, hogy alig kapunk levegőt, szerelmes csókban forrtunk össze.
Hirtelen megdermedtem.
- Mi a baj? – kérdezte kábán.
- Kellan?
- Itt van, ő is lefeküdt. Majd holnap találkoztok.
- De jól van?
- Fogjuk rá.
