School Years 1. fejezet

Hát sziasztok :D Gondolom nem meglepetés, hogy az új történet, egy Rob, Kristen sztori. Valószínűleg a fejléc fotóját és címét le fogom cserélni, amint lesz egy kis lélegzetvételnyi időm, és átkerül a Forksi alkonyat első, vagy befejező részéhez, még majd eldöntöm. És itt a következő dilemmám, mert ennek az új irománynak semmi köze Forkshoz, vagy Alkonyathoz, igaz lesz egy-két ismerős arc, de csak a színészek közül. Viszont a honlapcím marad, ez van, de legalább idetaláltok :D

Szóval, a történetről annyit, hogy egyik szereplő sem színész, egy teljesen új környezetbe helyeztem őket, és azt próbálnám kihozni az egészből, hogy alakulhatott volna az életük, ha mondjuk más körülmények között ismerik meg egymást.

Ha küldtök kritikákat, okosabban tudom alakítani a dolgokat, szóval bátran folyjatok bele a dolgokba :D

1. fejezet

- Hello, Kristen – hallottam meg Ashley hangját a telefonban.

- Ash, ezer éve nem hallottam felőled. Hogy vagy?

- Elvagyok, Kris. Csak azért hívlak, mert rendezünk egy évfordulós bulit. Egy olyan meg kell ünnepelnünk, hogy már nem járunk suliba fajtát. Csak a szűk társaság, a szokásos banda. Remélem, kérdeznem sem kell, és benne vagy.

- Persze – nyögtem meglepetten. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy repül az idő. Azt mondta, a szokásos banda. Ez annyit jelentett, hogy én, Nikki, Kellan, Jackson, Ashley és… Nem voltam benne biztos, vajon Rob is ide értendő-e. Reméltem, nem. A fiúk ugyan előbb végeztek, mint mi, de mi voltunk a csapat. A többiekkel néha összefutottam, de Robot már rég nem láttam. Egészen pontosan nyolc hónapja. Az volt életem legrosszabb napja. Még most is fájt, ha eszembe jutott.

- Mikor lesz a találka? – kérdeztem Ash-től.

- Tudom, hogy későn szólok, de úgy alakult, hogy mindenkinek a mai nap jó. Tegnap még nem volt tuti, ezért nem is szóltam neked. Kellan még bizonytalan volt, hogy mikor ér rá. Tudtam, hogy te most szabad vagy, ezért gondoltam, csak akkor szólok, ha már fix a dolog.

- Oké, Ash, semmi gond.

Egyeztettük a helyet, majd sietve készülődni kezdtem, mert nem hogy későn, hanem vészesen későn szólt barátnőm.

Átkozódtam egy sort, de sikerült emberi kinézetet varázsolni magamra.

Nem volt messze a találkozó helyszíne, de azért taxit hívtam, hogy ne késsek el. Túl korán érkeztem. Még senki nem volt ott. Rendeltem egy sört, és unottan körbenéztem.

Elakadt a lélegzetem, amikor a bárpultnál ülő alakhoz értem. Rob szomorú, kitartó tekintete rabul ejtette az enyémet. Lassan felállt, és az asztalhoz sétált.

Nem szólt semmit, csak elém tett egy pohár tequilát.

Keserűen elmosolyodtam. Legalább még arra emlékszik, mit szeretek. Egymásra néztünk, miközben megittuk. Úgy, mint rég.

Le kellett hunyjam a szemem, nem bírtam tovább a tekintetét. Égette a lelkem. Mindenem.

A zene felvett egy lágyabb ritmust, és andalítóan hatott érzékeimre. Robra is hatással lehetett, mert megszólalt.

- Van kedved táncolni?

- Miért ne – mondtam meggondolatlanul.

Mit nekem Rob közelsége, elbírok én vele. Hogy neki, vagy magamnak akartam-e bizonyítani, nem tudom.

Keze a derekamra siklott, és óvatosan közelebb vont magához. Orromba hatolt parfümjének ismerős illata, és halk sóhaj szakadt fel belőlem. Lassan lépkedtünk. Szeme folyamatosan az arcomat fürkészte.

- Tudod, hogy még mindig káprázatos vagy? – lehelte.

- Rob, ne – nyögtem fel. Nem akartam hallani. Nem akartam, hogy felszakadjanak a sebek, ha már így is nem késő.

Homlokát az enyémhez érintette, és lehunyta a szemét.

- Még mindig ugyanúgy kívánlak, mint először.

Én is becsuktam a szemem. Ez sok volt. Én is ugyanezt éreztem. De nem akartam ezt érezni. Nem helyes.

Ajka könnyedén érintette az enyémet, és hirtelen rám tört az oly régóta kínzó hiánya. Karom szorosan fonta körbe nyakát, és mint a szomjazó tapadtam szájára.

Felnyögött hevességemtől. Keze lesiklott a csípőmre és erősen belemarkolt. Nyelvünk ismerősen tört utat magának, de ahogy megéreztem édes ízét, lábaim megrogytak. Keze végigsiklott a hátamon, és ujjai tarkómba mélyedtek.

- Kristen – sóhajtotta rekedten.

Észre sem vettem, hogy a falig hátráltunk, csak amikor testével nekipréselt. Tenyere a mellemre tapadt, és az enyhe szorítástól végigfutott testemen a kéj.

Minden porcikám érte kiáltott.

- Akarlak – szakadt fel belőle, és karomnál fogva húzott ki a helyiségből. Nem tudtam, hová tartunk, de nem is érdekelt. Csak még egyszer utoljára… Nem! Nem helyes! Vívódásom majdnem kettészakított, de amikor Rob ajka ismét az enyémre tapadt, győzött rosszabbik felem. Ujja besiklott a szoknyám alá, és végigsimított bugyim domborulatán. Felgyulladtam, elvesztem. Az agyam kikapcsolt, és én is simogattam őt, ahol értem.

Valahol becsapódott egy ajtó, és mintha pofon vágtak volna, kitisztult a fejem.

Mit csinálok?

Kezem a mellkasának támasztottam, és ellöktem magamtól.

- Undorító vagy – köptem felé a szavakat, de magamtól legalább annyira undorodtam.

Az ajtó felé szaladtam, hogy minél előbb elkerüljek a közeléből.

- Kristen – kiáltott utánam, de nem törődtem vele.

Másfél évvel korábban.

Magamhoz kaptam a táskám, meg az előre kikészített almám, és viharzottam az ajtó felé.

- Kristen, ne felejtsd el ki vinni a szemetet, ha hazaérsz! – kiáltott utánam anyám.

Megtorpantam. Nem értettem, miért nekem kéne kivinni, amikor most is ott áll a szemetestől alig pár lépésnyire, mint a nyugalom szobra.

Aztán feltűnt, hogy eléggé ki van rittyentve.

Persze, mert elutaznak apával – villant belém. Hogy lehetek ekkora idióta, hogy elfelejtem?

Intettem, hogy oké, aztán a ház előtt várakozó autóhoz rohantam, és bevágtam magam az anyósülésre.

Egy kéz csúszott a combomra, és puszira nyújtottam a szám, de elnyújtott szenvedélyes csók lett belőle.

- Szia – köszöntött Rob csillogó szemmel. – Ma utaznak el anyukádék, ugye? – nézett rám jelentőségteljesen.

Basszus, ezt nem hiszem, csak én felejtek el mindent?

- Igen – nyögtem ki. – De ne reménykedj, Cameron tuti itthon lesz, és biztos megpróbál a legváltozatosabb módon az agyunkra menni.

- Csodálkoznék, ha nem így lenne – fintorgott Rob, miközben indított.

Gyorsan a sulihoz értünk, nem volt messze. Ashley, ahogy meglátott, egyből a nyakamba ugrott. Rob kissé vonakodva engedte el a derekam, de amikor észrevette a két barátját, Jacksont és Kellant, vigyorogva lépett feléjük. Nikki is megérkezett egy magazinnal a kezében, és Ash-el egyből belebújtak a műkörmöket bemutató fotókba. Engem nem érdekelt különösebben, jó volt nekem a fekete lakk. Vagy max a piros.

Tekintetem Robot kereste, és összeszűkült a szemem, amikor megláttam, hogy szinte rátapad egy csaj. Ingrid May, szőke, másodikos csinibaba.

Már nem az első eset volt, hogy próbálkozott, eddig szerencsére sikertelenül, de féltem, ha ennyire kitartó az ostroma, Rob előbb-utóbb beadja a derekát. Végül is jó nő volt. Nálam legalábbis jobb.

Vidáman felnevettek, aztán miután végigpuszilta mindhárom fiút, ringó csípővel vonult a termek felé.

Erre már Ash-ék is felfigyeltek, és gyilkos pillantásokat lövelltek a távolodó lány után.

- Kis kurva – szűrte a fogai között Nikki.

Becsöngettek, így nem volt időnk tovább rágódni a történteken.

Szinte minden napunk úgy zajlott, hogy amint kicsöngettek a szünetre, rohantunk a földszinti folyosó felé, és kirontottunk a szabadba, hogy csatlakozzunk a már általában ott cigiző fiúkhoz. Az utolsó óra után pedig, amikor nem volt más tervbe véve, kissé szétzilálódtunk. Nikkiért jött a barátja, Ashley Kellanba és Jacksonba karolva távozott, én pedig Robhoz csapódtam. Most is így volt.

- Mit akart tőled a kiscsaj? – támadtam le egyből.

- Ingrid? – naná, hogy egyből vágta, kiről beszélek. – Semmit, csak meghívott minket egy buliba.

- Mármint kiket?

- Mindannyiunkat.

- És ti persze egyből benne voltatok!

- Miért? Mi a baj ezzel? – értetlenkedett.

- Ó semmi! Feltéve, ha szeretitek magatok körül a kurvákat!

Nem szólt rá semmit, csak a szemét forgatta. Egyből haza hajtott velem, és ahogy a bejárati ajtóhoz értünk, Cameron a bátyám rontott ki rajta.

- Sziasztok – intett vigyorogva, miközben elhaladt mellettünk. – Ma megúsztok, én is kihasználom, hogy nincsenek itthon anyáék. Aztán nehogy gyerek legyen a vége.

- Seggfej – morogtam utána.

Alighogy becsukódott mögöttünk az ajtó, Rob ledobta a táskánkat, és az előszobafalnak döntött.

Ajkát végighúzta a nyakamon, fel, egészen a számig, és beszívta az alsó ajkam. Jóleső bizsergés futott végig a testemen. Mindig ezt váltotta ki belőlem az érintése, és újra megállapítottam, hogy mennyire összeillünk. Biztos voltam benne, hogy más ezt nem tudná elérni nálam. De abban is biztos voltam, hogy még nem jött el az ideje a szüzességem elvesztésének, ezért kissé eltoltam magamtól, mielőtt késő lenne.

Ködös tekintettel nézett rám, de ahelyett, hogy lemondóan sóhajtott volna, mint az elmúlt két hétben mindig, mióta jártunk, újra a számra hajolt, és keze közben betévedt a pólóm alá. Először a derekamon és hátamon körözött ujjaival. Addig ügyeskedett, hogy sikerült kikapcsolnia a melltartómat, majd kezét előrehúzta, és óvatosan körbecirógatta mellemet. A körök egyre kisebbek lettek, és végül megéreztem puha tenyerét a bimbómon. Hirtelen szívtam be a levegőt, mert kevés lett az oxigénem, és beleharaptam a szájába.

Felnyögött, és a csípőmet megragadva összepréselte ágyékunk. Jól érezhető volt duzzadó vágya. Szája követelőzőbbé vált, és kezdett levenni a lábamról. Végülis, miért ne tehetnénk meg? De ekkor megszólalt bennem a vészcsengő, mert eszembe jutott a lökött bátyám. Ő is csak kihasználta a csajokat, nem is akármilyen szemét módon. Miért lenne a többi pasi jobb?

Bár Rob elütött az átlagtól, legalábbis amennyit eddig megismertem belőle, de azért úgy gondoltam, nem árt az óvatosság.

Viszont ahogy simogató keze elért a combomhoz, elfelejtettem gondolkozni. Nyelve finoman becézgetett, és egyik kezét a hajamba fúrta, így megakadályozva, hogy meneküljek. De már nem is akartam. Bizsergett a bőröm, ahol hozzám ért, és a lélegzés is kezdett nehézséget okozni.

Térde finoman a két lábam közé nyomult, ezzel szabaddá téve az utat kutató kezének. Ujja a bugyim vonalán simított végig, és elvesztettem a maradék józan eszemet is.

Kezem felcsúszott a pólója alatt, és ezzel a mozdulattal el is távolítottam róla.

Kissé meglepődve emelte rám a tekintetét, aztán szinte őrült módjára hátráltunk a nappaliban álló kanapéig.

Kérdőn nézett rám, és hogy eloszlassam kételyeit, kezem a nyakára fonva húztam magamhoz. Nyelve perzselte a számat, ahogy végigsimított rajta, és nagyot nyögtem, mikor játszani kezdett az enyémmel.

Most én vontam őt magamhoz, kezem a fenekére téve, és óvatosan az ágyra döntött.

Lábammal körbefontam a derekát, és őrjítő volt a tudat, hogy csak pár ruhadarab választ el tőle.

Csípője kissé megmozdult az enyémen, és olyan intenzív érzések söpörtek végig rajtam, mint még sosem.

Jelen pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy még többet akarok érezni belőle.

Feltűrte a pólómat, és szája a mellemre tapadt, ezzel édes kínokat okozva. Azt hittem, már nem lehet ennél jobb, amikor szívogatni kezdte. Halkan felsikkantottam, és ívbe feszült a hátam.

El sem tudtam képzelni, mi lesz, ha ennél tovább jutunk. Valószínűleg felgyulladok.

- Istenem, legalább mentetek volna szobára – hallottam meg bátyám hangját.

Zavartan rebbentünk szét, de Cameron már elviharzott az emelet felé.

- Úgy látszik, a bátyád úgy döntött, inkább az agyunkra megy verziót választja – morogta Rob.

A mobilom is megszólalt, és ahogy felpattantam, hogy kivegyem a táskámból, ő a pólója felé hajolt.

Néztem, ahogy eltűnik alatta formás felsőteste, aztán figyelmem a készülék felé irányult.

Ahogy fülemhez tettem a telefont, hátulról átkaroltak Rob kezei, és izgatóan körözni kezdett a köldököm környékén.

Viszont ahogy meghallottam a hívó hangját, ingerülten ütöttem arrébb őket.