Forksi alkonyat - 14. fejezet (utolsó)

Sziasztok!

Hát elérkeztünk az utolsó fejezethez. Remélem, hogy tetszett nektek, és köszönöm mindenkinek, hogy végig velem tartott. Szerdán jelentkezem az új történetemmel, ami szintén itt lesz olvasható :) (hála nektek, mert megszavaztátok)

Puszi

Jenny

14. fejezet

Hirtelen olyan lett minden, mintha lassított felvételt néznék. Rob egyszer csak mellettem termett a semmiből. Annyira felgyorsult a mozgása, mintha maga is a vámpírok közé tartozna. Láttam, ahogy Kellan és egy volturis férfi összecsap, és döbbenetemre a barátunk került fölénybe. A férfi teste nagyot nyekkent, ahogy kemény teste nekicsapódott egy fának.

- Kristen, nyugi, lélegezz! – mondta Rob, és egyik kezével a hátamat simította végig.

Eszembe jutottak Bella szavai, és tudtam, hogy le kell csillapítsam félelmem, különben elveszett minden.

Rob átölelt, fejem a mellkasába temette, és enyhén ringatni kezdett. Dúdolni kezdett, és ezzel mintha megszűnt volna a külvilág: csak ő volt, meg én. Hallottam a csata zaját, de mintha egy szűrőn keresztül érkezett volna, távolinak tűnt.

Lenyugodtam. Furcsán erősnek éreztem magam. Aztán eszembe jutott, hogy nemsokára mindenki megszűnik létezni, aki itt kedves nekem. Ettől mérges lettem. Nem tehetik ezt!

Mérgemmel együtt hatalmas energiát éreztem felgyűlni magamban. Egyre csak terjedt. Rob elcsendesedett, és felnéztem. Aróék felé kaptam a fejem, és Jane bosszús arca nézett vissza rám. Demetri és Alec összenéztek, majd zavartan várták Aro utasítását.

A csata közben tovább folyt. Jasperre ketten is rátámadtak, Alice pedig egy hatalmas termetű vámpír elől próbált kitérni.

- Maldor – hallottuk meg Aro hangját.

A körülötte állók arca megnyugodott, Jane halványan elmosolyodott.

- Végetek – suttogta, és nem értettem, hogy hallhattam meg.

- Nem – kiáltottam.

Maldor a fejét az ég felé fordította, mint aki hatalmas nagy erőt akar magába szippantani, aztán enyémbe fúrta lilás tekintetét.

- Bella most! – ordította Edward.

Semmi nem volt tudatos, amit tettem. Ismét éreztem a bennem szétáradó energiát. Aztán nekicsapódott egy hatalmas erő. Egymásnak feszült a két ellentétes akarat.

Egy vámpír átsiklott Carlisle és Kellan között, egyenesen felénk tartott. Rob gondolkodás nélkül fordult arra, és testével védte ki, nehogy nekem csapódjon. Egy pillanatra elvesztettem a koncentrációmat, de próbáltam visszanyerni, amikor Jasper elrángatta mellőlünk.

Rob felnyögött mellettem, és kissé meggörnyedt, de gyorsan összeszedte magát.

- Semmi baj.

Aztán úgy éreztem, mintha valami robbanna bennem, és éreztem a belőlem áradó hatalmas erőt kilökődni.

Maldor megtántorodott, és arcán az önbizalom helyét döbbenet váltotta fel.

Hangos mennydörgésszerű hang hasított a levegőbe, és a Volturi felől fehér villanás látszódott. Aztán mintha tejszerűvé vált volna körülöttük a levegő, nem látszottak tisztán. Középről, mintha robbanás indult volna meg, apró darabkák kezdtek röpködni, aztán szép lassan elültek, és a helyén nem maradt semmi.

Menj oda, Kristen.

Gondolkodás nélkül követtem Bella utasítását.

Köszönöm – hallottam meg ismét, mikor a maradványokhoz értem.

Nem értettem, mit köszön. A Volturit, úgy tűnt, talán legyőztük, de azon kívül semmi nem állt helyre.

Hatalmas fájdalom hasított belém, földre rogytam a kíntól. Szemem sarkából láttam, hogy Kellan és Rob is összegörnyednek.

Úgy éreztem, kettészakadok. A fájdalom szinte elhomályosította a látásom, aztán fehér ködbe burkolózott minden.

(Rob)

Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy már reggel van. Az ablakon kívül, úgy tűnt, nyirkos, párás a Forksi levegő. Magam mellé pillantottam, de Kristen még aludt. Gyorsan felöltöztem, magamhoz vettem a cigim, és leszaladtam a panzió éttermébe, hogy megigyak egy kávét. Miután a cigi kíséretében végeztem vele, Krisnek is kértem egyet, és felegyensúlyoztam vele a szobánkig.

Gyengéden megrázogattam, mert szerettem volna egy kicsit szétnézni a városban.

Nyújtózott egyet, és amikor megérezte a kávé illatot, mohón kapott a csésze felé.

- Jó reggelt – mondta kissé még rekedten az alvástól.

- Neked is.

- Jó ötlet volt idejönni. Tetszik ez a kis semmittevés.

Kortyolt egyet a csészéből, és a felhőkön átszűrődő nap megcsillantott valamit az ujján.

A kezéért nyúltam, és meglepődtem, amikor felfedeztem, hogy ezt a gyűrűt vettem neki a lánykéréshez.

Aztán bevillant minden. Edward, a Cullenek, a Volturi, és hirtelen nem voltam benne biztos, hogy csak egy rossz álom volt, vagy tényleg megtörtént.

A gyűrű viszont Kristen ujján volt.

Kristen is zavartan vizsgálgatta a kezét, aztán rám nézett.

- Ezek szerint minden megtörtént, Rob?

Nem jött ki hang a torkomon, csak bólintottam.

- De mi lett velük? És Kellan? – Kiugrott az ágyból, és a telefonjához rohant. Türelmetlenül dobolt az ujjaival, amíg a kapcsolásra várt.

- Kellan, megvagy, hál’ Istennek! Mondd csak, minden rendben veled?

Hallgatta a választ, és megkönnyebbülten bólintott felém. Aztán ismét tárcsázott. Mint kivettem, az édesanyját hívta, sikeresen. Boldogan mosolygott rám, és én is tettem egy próbát.

A szüleim házát tárcsáztam. Ők ugyan nem vették fel, de az üzenetrögzítő bejelentkezett.

- Menjünk haza, Rob – kérlelt, amikor a telefonáradatok végére ért.

- Oké, foglaltatok jegyet a következő gépre.

Szerencsére volt szabad hely a két óra múlva induló Los Angelesi járaton. Gyakorlatilag azonnal indulnunk kellett.

Összeszedtük a ruháinkat, aztán Kristen bevonult pár percre a fürdőszobába, én pedig töprengve ültem az ágyra.

Én is kíváncsi lettem volna, hogy alakult a Cullenek sorsa, vajon visszakapták-e szeretteiket.

Hanyatt dőltem, és lehunytam a szemem. Ekkor hallottam meg a gyenge hangot a fejemben.

- Rob, jól vagytok?

- Igen Edward – válaszoltam automatikusan gondolatban. – És ti? Belláék?

- Amikor ti eltűntetek, mindannyian előkerültek. Carlisle szerint Maldor ereje a visszájára fordult, amikor Bella, Kristen segítségével használta az erejét.

- És hova tűntek el?

- Ők sem tudják biztosan, de Emmett és Bella folyamatosan érezte Kellan és Kristen jelenlétét.

- És mi? Miért voltunk jelen ketten egyszerre?

- Azt hiszem rossz időben rossz helyen voltál. Emlékszel, mindannyian Forksban tartózkodtatok, amikor támadtak.

- Edward.

- Igen?

- Örülök, hogy megismerhettelek.

- Én is, Rob. És Bella üdvözli Kristent. Sajnálja, hogy nem láthatta őt szemtől szemben.

- Átadom. Tudunk majd máskor is beszélni?

- Nem hiszem. Csoda, hogy egyáltalán most sikerült. És egyre gyengébben fogom a gondolataidat.

- Én is érzem. Hát akkor… viszlát Edward.

- Viszlát, Rob.

Nyílt az ajtó, és Kris lépett ki vidáman. Amíg a reptér felé tartottunk beszámoltam neki, mit tudtam meg. Megkönnyebbült a hallottaktól.

A repülőutat végigaludtuk. Ahogy a terminálba léptünk, ismerős arcot fedeztünk fel.

- Peter! – kiáltotta Kristen, és integetni kezdett.

A jóképű férfi felénk lépett, és szívélyesen üdvözölt minket.

Tényleg úgy éreztük, hogy hazaértünk…

VÉGE