Forksi alkonyat - 10. fejezet

Sziasztok!

Sikerült megszülni, és ne felejtsétek el olvasni a Married Life-ot sem.

Jenny

10. fejezet

- Térj észhez – mondta Edward, ahogy egy pillanatra megemeltem a fejem.

Felnyögött, mert ujjaim betévedtek a pólója alá.

- Istenem, Kristen! Gondolj Robra!

Robra? Ránéztem, de alig láttam a kábulattól. Rob! – villant be.

- Ó hogy a franc…! Basszus! Rob! Én… te jó ég! Edward – hadartam. – Mi történt velem?

- Nem tudom – nézett ijedten. – Azt mondtad, te vagy Bella.

- Igen, mert olyan volt, mintha tényleg ő lennék. Fel tudod ezt fogni?

- Végül is, ha Rob Edwardosodik, te miért ne Bellásodhatnál?

- De én azt hittem, nálam ez csak a külsőségekben mutatkozik meg, úgy, mint barna szemek. De ez…

- Emlékszel mit mondott Rob? Voltak emlékezetkiesései. És előfordult, hogy Bellának szólított téged. Ő is átélte ezt, csak az én emlékeimmel.

Bólintottam.

- Kellan is?

- Én is – hallatszott az ajtó felől. – De végül is, nem bánom, mert Emmett emlékei egész… kellemesek. Atyám, hogy az a srác miket művelt Rosalie-val. Egy új káma szutra könyvet lehetne írni róluk.

- Kristen, jobban vagy? – lépett beljebb Carlisle is.

- Most már igen – válaszolt helyettem Edward. – Van valami elképzelésed, mi a fene folyik itt?

- Van egy sejtésem. Most beszéltem a Denaliakkal – nézett Carlisle sötéten Edwardra, és pár pillanatig összekapcsolódott a tekintetük.

- Nem – nyögött fel Edward.

- Tudhatnánk mi is róla? – zsörtölődött Kellan.

- Azt már biztosra tudjuk, hogy valahogy átkerültetek a mi világunkba – fordult felénk Carlisle. – Alice-ék telefonáltak, és semmi nyoma nincs sem a családotoknak, sem az ismerőseiteknek, sőt még a neves filmről sem hallott senki. Két tény van a birtokunkban: Az egyik, hogy ti hárman, Forksban tartózkodtatok, a másik, hogy a közülünk eltűntek, Vancouverbe mentek – ahol nektek, még elméletileg ott kellett volna tartózkodnotok, amikor ez az egész kavarodás történt.

- Kellan, te mit kerestél itt? – kérdeztem közbe.

- Ööö… izé…

- Tisztára, mint Emmett – nevetett fel Edward, nemtetszésemet látva azonban hozzátette. – Elég annyit tudnod, hogy csaj volt a dologban.

- Oh, hát ezen meg sem kéne, lepődjek. És a Denaliakkal mit beszéltél? – fordultam vissza Carlisle-hoz.

Egy nagy sóhaj kíséretében leült, mint aki elfáradt. Tudtam, hogy erről szó sem lehet, mégis olyan hatása volt.

- Tudomásukra jutott, hogy a Volturi a maga oldalára állított, egy rendkívüli képességekkel bíró vámpírt, Maldort. Ő az összes különleges képességet, ami a közelében tartózkodó vámpírokban van, egységgé tudja formálni, és máris kész az energiabomba, ami akár egy atombomba erejével is felérhet, csak mások a hatásai.

Vártam a folytatást, de Edwardra nézve elhallgatott.

- Carlisle, mik a hatásai? – kérdeztem, és úgy tűnt az életem már csak ebből áll: Kérdésekből.

- Biztosat nem tudhatunk, de Tanyáék szerint bevetették ellenünk. Van is egy elméletem, mi négyen, Edward, Alice, Jasper és én, miért úsztuk meg az eltűnést. Mint tudjuk, rajtam kívül, mindhármuknak különleges, mentális képessége van. Alice-nek, aznap amikor Vancouverbe mentek a többiek, volt egy látomása, ami nem volt számára tiszta, csak azt érezte, hogy hármuknak sürgősen meg kell védeniük a többieket valamitől. Szólt Jaspernek és Edwardnak, de mivel a többiek nem voltak itt, körém álltak. Sokáig vártunk, de nem történt semmi, viszont a kezeik mindvégig rajtam voltak. Aztán Alice szólt, hogy elmúlt a veszély. Szerintem ez mentett meg engem attól, hogy a többiekhez hasonlóan eltűnjek.

- És ez Bellára is hatással lehetett? Úgy értem, ő nem vámpír, és bizonyos képességek nem is hatnak rá, Jane sem tudta bántani.

- Ez egyelőre rejtély mindannyiunk számára – szólalt meg Edward. – Mindenesetre lenne egy kérésem, ha nem nagy gond.

Várakozón fordultam felé, de láthatólag vívódott tényleg kimondja-e.

- Edward – tettem a karjára a kezem. - nyugodtan mondd, én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy rendbe jöjjenek a dolgok.

- Csak annyi, hogy figyelj a benned lévő Bellára. Talán így többet is megtudhatunk. Talán Ő tényleg ott van, és próbál segíteni, hogy megtaláljuk, vagy rájöjjünk a megoldásra. Tudom, hogy ez nehéz neked, és nem is kérném, ha látnék bármilyen más megoldást.

Lehunytam a szemem. Nem tudom, azért, hogy időt nyerjek, mielőtt válaszolok, vagy azért, mert ellenőrizni szerettem volna, érzékelek-e valamit a lány jelenlétéből. Halk léptek zaja szűrődött fülembe, nyilván valamelyikük, elhagyta a szobát. Mély levegőt vettem, és eddig még nem tapasztalt intenzitással éreztem meg Edward fájdalmasan tökéletes illatát. Kinyitottam a szemem, és Rob mosolygós arca nézett vissza rám. Ő is a nyitott ajtóban állt, pont, mint Edward, valószínűleg az enyhe légáramlat felém sodorta mindkettőjük illatát, ezért nagyítódott fel. Mert kettőjükből áradt.

Megbabonázott a pillanat, szinte lebegtem. Edward feszült, várakozó pillantása, azonban magamhoz térített.

- Nekem ez nem probléma, Edward. Bármit! Bármit kérhetsz tőlem!

- Köszönöm – sóhajtott megkönnyebbülten.

Rob kivételével mindenki elhagyta a szobát. Arcáról már lefagyott a mosoly, de nem törődtem vele, vidáman ugrottam a nyakába.

- Hiányoztál – mondtam a mellkasába, majd csókért nyújtózkodtam.

Kissé elfordította a fejét, és arrébb lépett.

- Megint rosszabb? Zavar a vérem illata?

- Nem, Kristen. Csak nem tetszik ez az egész. El sem hiszed, mikkel volt tele Kellan feje, amikor megérkeztünk. Mégis mi a fenét csináltál Edwarddal? És mi az, hogy bármit kérhet tőled? Kiteszem a lábam, és máris ráveted magad? Ha nincs ló, jó a szamár is? Vagy talán most, hogy ő felbukkant, én lettem a szamár? Tudod, azt hittem, a mi kapcsolatunk szorosabb ennél! Én… én nem tudok versenyezni egy ilyen… mesebeli lénnyel.

Megtörten az ablakhoz lépett, és távolba meredő szemekkel nézett a végtelennek tűnő erdő felé. A fátyolos fény visszaverte a levelek zöldjét, és ettől ugyanolyan sápadtnak tűnt, mint Edward.

Mögé léptem, és átkaroltam a derekát.

- Tényleg szamár vagy – suttogtam, és minden porcikája megmerevedett. – De nem úgy, ahogy te gondolod. Azért vagy szamár, mert ilyeneket gondolsz. Ha láttad mik zajlottak itt, azt is tudnod kéne, hogy Bella emlékei törtek bennem felszínre. Én ezeket a történéseket ugyanúgy nem tudom kizárni magamból, mint te a vérszomjadat.

Hirtelen felém fordult.

- Azért ez több volt, mint emlék. Bella érzéseit érezted, Edward iránt. És ne mondd, hogy számodra közömbös, mert látok a szememtől.

- Tényleg nem közömbös. De ez nem azt jelenti, hogy belezúgtam. Én téged szeretlek, csak nem olyan egyszerű megküzdeni azzal a kettősséggel, ami bennem van. És ez Bella hatása, biztos vagyok benne.

- Jól van, takarózz csak ezzel, ha ettől nyugodt a lelkiismereted. Szerintem te sem hiszed el azt, amit beszélsz.

- Rob, ne csináld ezt, kérlek – kapaszkodtam a karjába. – Segíts nekem. Szükségem van rád. Akkora káosz van bennem, néha még én sem igazodok ki magamon. De azt száz százalékig tudom, hogy a Kristen felem, mindennél jobban szeret téged. És én szeretném, ha ez a felem kerekedne felül, de ugyanakkor segíteni szeretnék Edwardnak is. Te mit csinálnál, ha én tűntem volna el? Nem kérted volna ugyanezeket Bellától? Te belelátsz Edward fejébe, mindenkinél jobban tudnod kell, mennyire szenved most.

- Igen. Tudom – suttogta. – Ezért nem fajultak még jobban el a dolgok. De azt meg neked kell tudnod, hogy az esze azt mondja, nem te vagy Bella, mégis őt látja benned.

- De néha te is őt látod bennem.

Hátrahőkölt mondatomtól, majd idegesen a hajába túrt.

- Látod, Rob. Te is hasonló gondokkal küzdesz, mint mi, szóval ne ítélj meggondolatlanul.

- Igazad van Kristen. Ne haragudj. Azt hiszem, mindannyiunk idegei egy kicsit rojtosak lettek a történtektől.

Újra megöleltem, és most már nem tiltakozott.

- Mi szólnál, ha ennénk valamit? – javasoltam, hogy másfelé terelődjenek gondolataink.

- Azt, hogy jó ötlet.

Egymást átkarolva sétáltunk le a konyhába, ahol a többiek tartózkodtak. Edward épp egy darab húsos szendvicset nyújtott át Kellannak, Alice, Jasperrel nevetgélt, Carlisle pedig egy könyvet bújt az étkezőasztal végében. Minden annyira hétköznapinak tűnt, mintha normális emberek élnék, normális hétköznapjaikat, mégis összeszorult a gyomrom, mert olyan volt ez, mint a vihar előtti csend. Éreztem, hogy valami baljós kúszik felénk, és rettegtem, mikor csap le ránk. Szemem végigjártattam a jelenlévőkön, és elakadtam Alice-nél, aki most tekintetét az enyémbe fúrta, és tudtam, már ő is érzi azt, amit én. Teste hirtelen megmerevedett, és szemei a távolba révedtek. Már csak meg kellett várnom, mit mondanak látomásai.